Volt egyszer régen egy elhamarkodott kijelentésem. Se férjem, se vőlegényem, de talán még komoly kapcsolatom sem volt akkor még, mikor unokahúgomnak azt mondtam, ha egyszer gyerekem lesz, ő lesz majd a keresztanyja.
Az idő eltelt, az utóbbi 2 évben pedig nagyon eltávolodtunk egymástól. Az ok okozója, hogy a nővérem, aki az unokahúgom anyja, megcsinált egy elég nagy botrányt, mikor valamivel kapcsolatban megmondtam az igazat. Nővéremmel azóta nem is beszéltünk, unokahúgom kb.3 hetente ír FB-n, annyit, hogy "szia,mizu?" és ennyiben ki is merül a kapcsolattartás. Reméltem, hogy majd ha megtudja a babahírt, változtat a hozzáállásán, keresni fog, nem csak interneten, hanem személyesen is, összeszedi magát, és akkor valóra váltom, amit anno ígértem.
De nem. Ezek alapján nem érzem, hogy őt kellene felkérnünk a keresztszülőségre - sőt, a férjem kifejezetten ellenzi is.
A másik nővéremmel is volt egy kisebb nézeteltérés 3 hónapja körülbelül. A lényeg az volt, hogy anyu segítségével eléggé belebonyolódott egy olyan teljesen belső és magánéleti dologba, ami csakis rám és a férjemre tartozik. Igen, akármennyire szeretem az anyámat, sajnos be kell látni, hogy semmi bensőségeset nem lehet vele megosztani, mert felfújja, megmásítja, s mivel iszonyú pletykás szegény, nem bírja magában tartani. Volt egy időszak, mikor - szerintem a tomboló hormonok miatt legfőképp - úgy éreztem, hogy nem olyan stabil a házasságunk apával, elég sok panaszt elmondtam otthon anyunak, ő meg a nővéremnek...Egy látogatás alkalmával aztán nővérem, karöltve sógorral, felkérdezett, elkezdte osztani a tanácsokat, hogy menjünk párterápiára, és nagyonis helyes, hogy nem mosogat el a Bú, mert ő férfi nem az ő dolga, én meg ahelyett hogy találkozgatok (hozzáteszem:egyszer fordult elő...) kolleganőkkel, inkább lássam el a háztartásbeli feladataimat! És eszembe se jusson a válás, mert az milyen dolog már, onnantól kezdve, hogy gyerek van, kötelező két szülőnek együtt maradnia, ha utálattal is, de mindenképp együtt kell maradni, és további sok "hasznos" tanács, ami elhangzott...
Egyáltalán nem volt válásról szó, de ha már nővérem ennyire előreszaladt, akkor kontráztam, és mondtam, hogy ha úgy alakul, én nem fogom hagyni magam és igenis elválok, mert szerintem meg ha a gyerek azt látja, hogy anya-apa marják egymást, az nem jó neki, és különben is van nem egy, nem két olyan gyerek, akinek elváltak a szülei és mégis épelméjű, épérzésű lett!
Sírva mentem hazáig...annyira mélyen belementek a magánéletembe, ráadásul nem is így történtek a dolgok, nem volt ez annyira komoly, mint ahogy ők feltüntették...az ezt követő egy héten belül 2x hívott nővérem, és tényleg nem tudtam felvenni egyszer sem. Beadta az oltást anyunak, hogy ő engem NEM MER felhívni, mert ÚGYSE veszem fel, majd anyuékon keresztül érdeklődik felőlünk. Meg is tette, 3 hónap alatt 3x kb, plusz ott volt az ominózus karácsonyi ebéd...ja és tegnapelőtt is felhívott, hogy megvettük-e már a kókuszmatracot, mert ha nem akkor ő azt megveszi, és egyáltalán mire van szükségünk, mert akkor olyat vesz ami még nincs meg. Mondtam, hogy babakocsit fogunk hétvégén nézni. Kérdezi:igen?hol?melyik üzletben? Mondom, magánháznál. Erre: jaaaaj, csak nem hasznáááált?????Használtat akartok venni???? És milyen márkájú, mert a Laurának Graco volt és az a legjobb! És van hozzá autósülés meg hordozó?? És milyen színű és mennyiért???
Hogy is értené meg, hogy nekem, nekünk nem a neve a lényeg, és nem is az, hogy új-e....
A történethez hozzátartozik, hogy ő egy erkölcs-csősz, csak éppen sose volt saját élete, 18 éves koráig anyuék diktáltak, majd férjhez is ment ahogy nagykorú lett, azóta (22 éve) pedig a férje, "áldottjó" nagyokos sógorom irányítása alatt áll. Ha sógor azt mondja kedden, hogy péntek van, akkor az úgy van! És Rita ezt hagyja, megszokta, átvette a stílust, mert átváltozott ennyi év alatt. Az ő 9 éves lányuk a keresztlányom. Legjobb tanuló, de kb. ennyit tud, mert nincs egy igazi barátja sem - aki van, csak érdekbarát mert neki megvannak a legújabb játékok, tablet, laptop, ami másnak nincs - nem láttam még egy önfeledtet nevetni sem, mert mindent megkérdez anyától vagy apától, szabad-e, s miután esetleg, egy évben egyszer véletlen ad puszit, vagy mi elkapjuk, hogy lophassunk tőle egyet, azonnal megy mosakodni...nagyon rosszul esik, iszonyatosan. Egy 9 éves lenéz, konkrétan. Mert azt tanulta otthon - szerintem. Nem akarok olyan lenni mint ők..hogy csak akkor lehetett menni hozzájuk, mikorra időpontot adtak, hetekkel előre. Hogy a telefont is kihúzták, ha aludt a gyerek, nehogy felébredjen. Meg csak akkor porszívóztak, mikor valaki sétált a gyerekkel, nehogy megijedjen a zajtól.
És akkor itt vannak a szüleim, akik egy hete dolgoznak a lakáson, mert bár én mondtam, elég a babaszobát festeni, ők: neeem, mindent kell, hogy a babának szép tisztaság legyen! Oké. Nagyon hálás vagyok nekik ezért a hatalmas melóért, mert nem csak át kell tolni festékkel a falakat, hanem a nyílászárókat is csiszolni, festeni kell, kaparni a falat, ezer ócska réteg rajta, és mégiscsak lassan 70 évesek lesznek, reggel jönnek, este mennek, fáradtak...de! Én is az vagyok már idegileg. Mert tőlük kell hallgatnom, hogy "hááát szegény gyerek, mennyivel jobb lenne, ha kertes házban nőhetne fel!" - sajnálom, de jelenleg ez van, jobb, mint az erdő hajléktalanként. Meg hogy "segíthetne többet a Lackó is, lehet csiszolni a falat, felszedni a padlószőnyeget!" - biztos segítene többet is, ha nem 3 műszakban dolgozna, a mínusz 30 fokos hűtőházban, és neki az az első ha én megkérem, menjen el a boltba ezért vagy azért, mert nem enged cipekedni.
Pár napja pedig jött a legújabb fejezet: hogy ki kereszteljen. Mert apám szerint: "gazdag keresztszülő kell ide!" És "micsoda dolog", hogy mi nem tudunk mindenből újat venni. Mert egy rugdalózó is 3-4000 Forint- mondja anyám. Nem kell minden darabnak újnak lennie! - mondom én. Hát ki fog adni neked? - kérdezi ő. Senki, mivel nincs olyan ismerősöm, aki tudna adni, de majd a bababizományiban meg a neten beszerzünk mindent ami kell - felelem én.
ATYAÉÉÉÉÉG!!! Hát szegény gyereknek nem lesznek szép ruhái, csak "avéttos, más által elhordott, levetett dolgai! ÚÚÚRISTEEEN! - akadt ki anyám.
Majd szólok a Ritának, hogy vegyen babakocsit, mert ő majd biztos meg is veszi ám, és újat! Nem használtat!!! - vágja rá apám.
Mondom: nem kell, jó a használt is, egy kisbaba nem gyötri szét se a kocsit se a ruhát, és erre van pénzünk, majd mi szépen beszerzünk mindent.
"Mert a Lackó is, miért nem keres többet???? Akkor lehetne szép dolgokat venni a kisgyereknek! Hát őt nem zavarja, hogy avétt dolgokat, más ruháit kell hordania a gyerekének????" - a csöppet korlátolt gondolkodású anyám...
Basszus. Ennyi pénzünk van és kész. Ebből igyekszünk úgy gazdálkodni, hogy a lehető legszebb, legjobb dolgokat kapja meg a baba. Ha nem lennének hiteleink, akkor sokkal urasabban élhetnénk, de vannak! És akinek ennyi sincs? Mégis felnő a gyerek..mert lehet nem új ruhát kap, de ennivalója van és sok szeretet.
"Az nem úgy van! Mert ez szégyen, mert nektek is megvolt mindenetek, mindenből a legújabb, legszebb!" - igen, 30-40 éve, amikor nem volt létbizonytalanság, nem voltak eladósodva az emberek úgy, mint most.
Száz szónak is egy a vége: apám és anyám szerint egyöntetűen Rita nővéremet kell keresztszülőnek hívni. Hogy miért is?
"Mert neki van sok pénze, mindenből megvenné az újat a babának" - mint elsődleges szempont. (nekik, nekem nem az!)
"Mert ő nagyon szeret téged, mindig kérdez, aggódik érted nagyon" - hát értem olyan rosszindulatúan ne aggódjon, ahogy szokott...inkább túlzott aggodalmaskodásnak nevezném, illetlen beavatkozásnak, szarkeverésnek a semmiből...
"Mert az ő gyerekének te vagy a keresztszülője és szokás visszahívni!" - ez mi? Ez érv egyáltalán? Szokás vagy nem szokás? Ugyan már...
"Mert nem szabad idegent behozni a családba keresztszülőnek, mert nézzem meg, mit értek ők az én idegen, jóbarátból lett keresztanyámmal, rám se kakkantott évekig, és tanuljak ebből!" - legalább nem avatkozott bele a dolgaimba, és ez nekem így pont jó volt.
"Mert ha idegen lenne, az nem családból való, és az idegen az hátat fordít, a család az meg mégiscsak család!!!" - ??? Nálunk 4 testvérből senki nem beszél senkivel, max ha muszáj, van aki a szülőkkel sem, az unokák se egymással, se velük, az meg, hogy senki nem gondoskodik őróluk, csak én amennyire telik, az nem számít ugye? Ilyen családban kell azzal foglalkozni, hogy családbeli kereszteljen?? Ez komoly?? Egy normálisan működő családban ezt meg lehet csinálni, igen. De nálunk nem.
Nővéremnek van már kb 10 keresztgyereke, tény, hogy egyik sem panaszkodott még ,hogy nem kapott volna tisztességes ajándékot alkalmakra, de nekem fontosabb ennél az, hogy ne másszon bele a gyerekem életébe túlzottan - márpedig nála fennáll erősen ez a veszély, mert ő egy minden lében kanál, másoknál mindent jobban tudó - , és ne felesleges badarságokat tanítson neki, mint ez a kényszeres kézmosás például.
Ma is ebből volt a balhé, 2 munkálat között megjegyezték, hogy a Ritát kell hívni keresztelni. Hát, komolyan mondom nem hiszem el.
Annyi idő van még addig! - Hogy lenne, már így is késésben vagytok, nem lehet utolsó pillanatban felkérni senkit! - mondják ők.
És akkor a legnagyobb késdöfés a lelkembe, anyutól: "hát tudom én, hogy a Lackó nem akarja, hogy a családunkból legyen valaki! Mivel tőlük se lehet senki, gondolja, mitőlünk se legyen!" - teljesen ledöbbentem. Nem titkolom el a férjem hibáit, vannak neki is, bőven. De ez, egyáltalán nem igaz! Soha, egyetlen szóval sem mondta, hogy ő nem akarja, ezt kölcsönösen mondtuk ki. Nem is tudom...... mintha lelőttek volna, de még nem haltam meg, még vergődök és pörög előttem az életem - valami ilyesmi érzés volt. Mondtam, hogy nem lesz olyan a keresztszülő, akit akár egyikünk is ellenez, mert itt mindent meg kell közösen beszélni, és közösen kell döntést hozni. Apám reakciója:"hát ez baj! Neked kellene mindenben dönteni, az van amit te akarsz és kész! Meg kell győzni a Lackót, hogy a Rita keresztel és kész" - most komolyan, mi zajlik itt? Nem térek magamhoz.
Én meg mondom erre azt, hogy mi lenne, ha meg se lenne keresztelve? És mit érek a rokonnal, ha a gyerekkel nem úgy viselkedik, ahogy szeretném? És kit érdekel, ha megvesz neki mindent, de közben a gyerek nem akar vele időt tölteni, mert nincsenek jó energiái?
"HA NEM Ő FOG KERESZTELNI, VAGY IDEGENT HOZOL A CSALÁDBA, HA EZT MEG MERED TENNI, AZ ÉN ELVEIM ELLENÉRE, AKKOR ENGEM ELFELEJTHETTEK, EZ BIZTOS!" - szólt dörgedelmesen apám. Anyám meg bőgött, mert megmondtam neki, hogy ne legyen gonosz a Búval, és a Ritával kapcsolatban is ő keverte meg a kakit ,mert ha nem jár el a szája, akkor nincs ez a helyzet...sajnálom, ami szívemen volt, a számon is...
És most nem is nagyon tudom hogyan tovább, míg nem térek magamhoz komolyan. Csak agyalok, őrlődök, és eszembe jut, hogy mennyi mindent véghez vittem amit ők akartak...a legnagyobb szerelmemmel szakítottam anno, mert ők lelki terrorban tartottak. Abba a gimnáziumba jártam, ahova ők akarták, mert jöttek a terrorral. Elvégeztem több olyan képzést, amit nem is én akartam, hanem ők, csak a családi béke miatt. Hát meddig akarják még ők irányítani az életem? 28 évesen itt állok, és nem lehet egy önálló döntésem?
Most nagyon rossz, most nagyon nem értem....
Nyilván nem sajnálom a saját gyerekemtől a szépet, a jót (másétól sem!), de racionálisan végiggondolva, egy kisbaba, legalábbis ahogy gondolom, kb.1,5-2 éves koráig, nem igazán szaggatja szét a ruháit, ezért ebben a korszakban mi biztos, hogy többször fogunk még használt ruhákat venni. Egy internetes használtcikkeket áruló honlapról rendeltem 2 adag használt kisruhát, a zenélő forgót, és a szobabútor is onnan lett beszerezve. Innen rendeltem még a hálózsákot is, de azt újonnan varrják, mégis kedvezőbb áron, mintha egy echte bababoltban vennénk meg minimum duplájáért. Magamnak is innen vettem kismamanadrágot, vadiújat, az új ár töredékéért, mert boltbezárás miatt megmaradt nekik. A helyi bababizományiban pedig egy akciós napot hirdettek, mikor mindent beszerzési áron adtak, azt is kihasználtuk, és lett overál, rékli meg egy kantáros gatyesz. Az összes eladóval pozitív tapasztalatom volt, szerencsére nem lódítottak a ruhák minőségével kapcsolatban, sőt, az utóbbi csomag láttán majdnem sírva fakadtam, annyira gyönyörű, szinte új ruhácskákat rejtett a csomag! Na és a csomagolás:igazi igényes, kedves kis dobozolás, ikerfiús anyukától, nagy örömet szerzett nekünk! 
Pénztárcakímélő megoldás lehet még, ha örököl ruhákat valakitől az ember, na most nekünk erre esélyünk sincs, közel s távol nincs a családban kisfiú. 
Pelusból egyelőre 15 db DADA nevezetűt vettem, az a kórházba elvileg pont elég lesz, meglátjuk hogyan válik be, mert nem mindegy, hogy darabáron 40 vagy 70 Ft-ra jön ki...
Bárhova mentünk, magnézium bekészítve figyelt, de annyira nem volt durva a helyzet, hogy hozzá is nyúljak. Ééén okos, ügyes fiam! 
A védőnő biztos hülyét kapna, hogy nem Beethoven-t hallgattatok a gyerekkel, de miért szenvedjen, nem igaz? 
Kiderült, hogy iszonyatosan nagy mértékben igényeljük a sétát, minden nap, legalább a boltig meg vissza, ami kb csak 4-500 méter oda-vissza, és a tempó is csiga,viszont minden bajom van, ha ezt se tesszük meg. Persze apa aggódik, kiadja, hogy sehova, egy lépést se, mert csúszik és hideg van. De mi huncutok vagyunk. 
