1-jén éjjel fél 12-kor vittek a szülőszobára. Felhelyeztek egy Prostin nevű gyógyszert, ami a méhszáj érleléséért, tágulásáért felel. Alaposan utánaolvastam a neten, elég biztatónak tűnt...viszont az éjszaka borzasztó volt! A szomszéd szobában szültek, a nő állatias módon üvöltött, trágárul, fesztelenül, annyira nagyon, hogy már én sírtam. Ctg-re voltam kötve, vicc kategóriába sorolható 5-10-es "fájásokkal". Próbáltam aludni valamennyit, hogy ha eljön az idő, legyen erőm. 5 körül kaptam egy hashajtó kúpot, és fél 7-kor érkezett meg apa a szülésznővel. 7 órakor jött az ügyeletes doktornő (ugyanaz, aki miatt felvettek az osztályra..) és elcsípte a magzatburkot. Érdekes mód, ezúttal 1 ujjnyira diagnosztizált, vagyis a Prostin nem segített semmit. Magzatvíz nem sok csordogált, a babó feje eldugaszolta a kijáratot. 7:15-kor bekötötték az oxitocint, ami elég gyorsan elkezdte hozni a fájásokat, és kb. másfél óra után a szülésznő félelme, hogy a baba nem fogja bírni a terhelést, elszállt. Gyönyörű, rendszerezett fájásaim kezdtek lenni, a 120-as skálán 90-110 között mozogtak. Egyszer voltam zuhanyozni is. Dél körül kizavartak a szülőszobáról, merthogy jönne valaki aki tényleg szül már, valami őrültek háza volt aznap, született vagy 12 baba biztos. Itt a szülésznőnk, hát hogyismondjam, ezer fordulatot vett, teljesen tárgyilagos, szinte már kapkodósba ment át. A vajúdóba mentünk, ahol volt még 2 kismama rajtam kívül, így oda Bú nem jöhetett. Mikor éppen nem aludtam be 2 fájás között, kérdeztem a szülésznőt, hogy apa hol van, mi van vele, tudja-e hogy állunk? A válasz mindig annyi volt:elvan az apaöltözőben. Egyszer beadott egy méhlazító injekciót is, aztán fél órán belül megvizsgáltak ketten is, de semmi tágulás nem történt. Szülésznő jött, látott és közölt:kb.fél óra múlva meg fognak műteni. Eltörött a mécses, féltem és sírva könyörögtem, hogy szóljon a férjemnek, hogy tudjon róla, de ő ehelyett bájcsevegni és törődni kezdett a többi vajúdóval, olyan tippeket adott nekik, amiket nekem sose mondott, leszedte rólam az oxitocint,akkor már azért sírtam, mert ugyanúgy jöttek a fájások, de tudtam, hogy értelmetlenül...mondtam, hogy én azonnal megkeresem a férjem, le se tojta. Élő hullaként rontottam az apaöltözőbe, mondtam a híreket, persze Bú SEMMIRŐL nem tudott, ez az idióta pics@ egyetlen egyszer se ment be hozzá 3 óra alatt! Alig habogtam el, hogy császár, a nő már jött is értem, vissza a vajúdóba, katétert föl, majd jól lehordott, hogy "azt mondtad nem kell borotválni, most állhatok neki!!!" - bocsánat, előző este borotválkoztam, lehet hogy egy félhordónyi hassal kimaradt egy-két helyen, de nem lehetett olyan vészes. Tépte, húzta a borotvát rajtam, mint ahogy egy üzemben kopasztják a tyúkokat...érzéketlenül, gyorsan, menni kell, termelés van. Műtőbe indulás előtt még odabökte, hogy "én ezt reggel 7-kor borítékoltam, hogy műtét lesz mert nem bírod megszülni!" Sokkot kaptam, csak két dolgot akartam, a férjem és a gyerekem. Utoljára megkértem még, hogy szóljon apának, hogy jöjjön a műtőbe!
Saját lábon bementem a műtőbe, felültem az ágyra, domborítottam a hátam remegve sírva, hogy beadhassák a gerincérzéstelenítést...én, aki eddigi 28 éve alatt kórházban csak látogatni járt...a műtősnő kérdezte:"mi a baj?miért sír?ne féljen!" Féltem, mert kezdett hatni a zsibbasztó és Bú még mindig nem volt sehol. Mondtam, hogy hívják már be, és utána ott is volt a fejemnél. Tehát a szülésznő nem szólt neki...Simogatta a homlokom és biztatott, hogy ne sírjak, nem sokára láthatjuk a babát. Nem éreztem semmit, csak csendben féltem, mert az az orvos műtött, aki a kacsát is elbaltázva tolta fel, háziorvos volt Venezuelában, itt meg nőgyógyászati műtéteket csinál. Igaz, nem volt egyedül, az egyik főorvos is mellette volt. Amennyire láttam a paravántól, rázkódott az egész testem, éreztem egy nagy nyomást, és felmutatták a kis csúcsfejűmet. A buksija tetején tiszta vér volt, és nagyon sírt. 16:03. Első pillantás - bevésődés. Apa ment a babával fürdetésre, elvágta a köldökzsinórt, fényképezett. Engem meg elkezdtek összerakni. Addigra már annyira kimerültem, hogy néha bealudtam, egyszer arra lettem figyelmes, hogy nagy sürgés-forgás van körülöttem, iszonyatos hányinger, és 3-man kérdezgetik, jól vagyok-e. Akkor még nem tudtam, miért...
Az első közös képünk :) Ahányszor megnézem, elbőgöm magam :)
Aztán kiderült, hogy nemcsak hogy nem tágultam, de a baba feje is rosszul volt behelyezkedve, mert homlokkal előre kellett volna, neki meg a feje búbja nyomult.
17 órakor áttoltak az őrzőbe. Kis idő múlva jöhetett apa is, meg a kis prücsök. Bú sírt, én sírtam, a baba meg nyitogatta a szemét. Ijesztő volt az érzéketlenség deréktól lefelé, a tudat hogy felnyitották a hasamat, az meg méginkább, amire igyekeztek felkészíteni a nővérkék, hogy hajnalban fel kell kelni zuhanyozni. Hosszú napunk volt, fél 8 körül Bú elment haza, babámat is elvitték mellőlem. Az esti vizitnél mauglidoktor úgy megnyomkodta a friss sebem, ráadásul már kezdett kimenni az érzéstelenítő, hogy elkaptam a kezét és ráüvöltöttem. Sajnálom, nagyon fájt.
Nagy susmorgás a nővérekkel: esti vérvétel, reggel és másnap is teljes labor tőlem, parancsba adva. Mikor a doki kiment, megkérdeztem a nővért, hogy mi ez a sürgés-forgás a véremmel. Hát, történt egy kis malőr, műtét közben megvágta az orvos a műtősnőt azzal a szikével, amivel engem boncolt, úgyhogy most sos-ben vizsgálni kell, ki-kitől-mit kap(hat) el....hihetetlen, bejövök gyereket szülni és kinyírnak!!
