Érdekes volt ez a hét is. Ugyanannyit ettem és mégis mintha 2x akkora lenne a hasam, ami nem baj, egész eddig nyavajogtam, hogy neeeemislááátsziiik. A legfontosabb, hogy TÜRELMET tanultam a héten...hogy ami nekem nem megterhelő, az a babámnak lehet, hogy igen. Hogy amiről úgy…
A héten végre esedékes volt a következő genetikai ultrahang. Gurulykának megvan mindene – hála az égnek -, továbbra is kisfiú, és előszeretettel pakolja egyhelyre az összes végtagját, égnek állítva. A doki szerint kb. 25 cm jelenleg. Édes kis törperősöm. Talán már…
A 19. hét sem múlt el események nélkül. Először is voltunk a védőnőnél, aki egyre inkább felhúzza az idegeimet. 2,5 kilót híztam eddig, erre leszedi a fejemet, hogy nem szabad elszaladni a súlyommal és kerüljem a szénhidrátokat, csak fehérjét egyek. Ne igyak kávét, cukros…
Egyszerre levették azt a vért, amit a háziorvosom kért meg az AFP-set is. Igaz, a nővér elég ocsmányul lehordott, hogy nem tudom tökéletesen, hány hetes és napos vagyok, de percre pontosan ááám! Hétfőn meg is lett az eredmény, persze azonnal nyakamba vettem a google-t, hogy akkor…
Végre! Szinte már visszaszámoltam…bár továbbra sem tiszta, hogy pontosan mennyi idős vagyok – méretei alapján 13 hetes, ciklus.hu szerint 14, doki szerint 12 – azért jó tudni, hogy lezárult a legrizikósabb időszak. Kicsit már felhőtlenebbül el merem hinni.…
Megvan a vérvétel laboreredménye. Először örültem, hogy nincs „csillagom”, sose volt még ilyen, aztán felvilágosítottak, hogy már plusz-mínusszal jelölik, ami nem jó… Van mínuszom, kettő. Az egyik a limfocitaszám, a másik az eozinofil granulocita szám.…
- a sós vagy savanyú dolgok nagyon finomak, de legjobb, ha rögtön utána valami édeset is rágunk – napok óta a pudingos rúdé ez a szerep - gurulykának valamiért nagyon nem tetszik apa…
Ma megvolt a 9 hetes kontroll. A doki szerint ez még nem 10, de már nem 9 hét, szóval ne siettessük az időt, legyek 9 hetes azt jónapot. Oké, akkor az vagyok és pont. Ma először voltam itt a palotai rendelésen, de azt megtanultam, hogy minimum 3 héttel előbb időpontot kell kérni.…
Na most aztán nagyon sok mindenről fogok írni. Először is, múlt héten felfedtük a szüleim előtt, hogy baba van a pociban, és megkértük őket, még ne mondják senkinek, mert nagyon korai a dolog. Azóta, kb.2 naponta anyám erőszakos, durva módon KÖVETELI, hogy azonnal mondjam el a…
Véletlen szerencse folytán ma a saját orvosom tudott a CSNK-ban fogadni. Mérges volt, hogy a múlt héten, a másik doki Duphaston-t írt fel az Utrogestan helyett. Ugyanazzal indokolt, amit én is találtam kutatásaim során: az Utrogestan természetes, a Duphaston szintetikus anyag…nem…