Az este és éjszaka folyamán sorra kerültek be mellém a műtött anyukák. Annyi szerencsém volt, hogy ahogy a lábaimba tért vissza az élet, próbálkoztam jobbra és balra fordulni. Az első 2-3 próbálkozás oldalanként háromnegyed órába telt körülbelül, iszonyatos fájdalmak közepette. Mikor már 20 percre lecsökkentettem, na akkor éreztem királynak magam. Ezzel a gyakorlatozással telt az éjszaka. Meg azzal, hogy az egyik nővér rendszeresen jött be és itatott. A katéteres zacskó úgy telt meg, hogy észre se vettem... És eljött a hajnali 5 óra. Felkelni, zuhanyra fel! A nővérke kedves volt, próbált segíteni a felkelésben, de igazából ez egy olyan dolog, hogy akkoris az embernek magának kell megoldania, ha hárman állnak is az ágya mellett. Felkeltem, görnyedve mint a rőzsehordó, a sebem égett mintha perzselték volna, egy gyors üvöltés, és megcéloztuk a zuhanyt. Röpke pillantás az ágyamra - túlzás nélkül, vérfürdőben úszott, pedig kb 10 centi vastagra hajtott műtős lepedő volt alám rakva, a félméteres bucivastag betétről a lábam közt nem is szólva...A másik nővér lefürdetett, úgy mosta a fenekemet meg az egész mindenséget, mint egy húsüzemben tisztítják a különféle húsokat. Visszakerülve az ágyamba, katéter eltávolítás közben, már azon szomorkodtam, hogy mennyire utálatos ez a kiszolgáltatott helyzet, hogy tényleg csak levegőt venni tudok magamtól, és hogy mekkora egy dög a szülésznőnk, hogy egyetlen egyszer nézett rám az őrzőben, akkor is annyit mondott:"Renike, másnap már nem illik ám fájdalomcsillapítót kérni!!!" Én meg illetlen voltam, mert még a negyediken is kértem, mivel kurvára fájt!
Az őrzősöknek is megvolt a maguk sztorija...az egyik egy focistafeleség, akinek az első babája ment természetes szüléssel, most a második császár lett. Aztán a belső ember, a sebészeten dolgozó fiatal lány, akinek 32 hetes korababája lett 1800 gramm körül. És a legutóbb közénk kerülő, egy teljesen átlagos nő, anya, akinek ráadásul trombózis is lett a lábában, és mielőtt átköltöztettek a gyermekágyra, volt "szerencsém" hallani, milyen lenézően és embertelenül beszélt vele a drága szülésznőnk. Hogy a 70 éves nénik a sokkal komolyabb műtétek után csak úgy felpattannak az ágyból, maga meg itt hisztizik, hogy fáj! Felháborító!
Az őrzősöknek is megvolt a maguk sztorija...az egyik egy focistafeleség, akinek az első babája ment természetes szüléssel, most a második császár lett. Aztán a belső ember, a sebészeten dolgozó fiatal lány, akinek 32 hetes korababája lett 1800 gramm körül. És a legutóbb közénk kerülő, egy teljesen átlagos nő, anya, akinek ráadásul trombózis is lett a lábában, és mielőtt átköltöztettek a gyermekágyra, volt "szerencsém" hallani, milyen lenézően és embertelenül beszélt vele a drága szülésznőnk. Hogy a 70 éves nénik a sokkal komolyabb műtétek után csak úgy felpattannak az ágyból, maga meg itt hisztizik, hogy fáj! Felháborító!
