Az utóbbi időszak egyik legjobb befektetésének az bizonyult, hogy elmentem csütörtökön endokrinológushoz. Igaz, nem keveset hagytam ott, főleg, mivel Bú vizsgálatát is megcsinálták, de majd visszaigényeljük egészségpénztártól.
A LifeCentrum, nagyon színvonalas, már-már csicsás hely, és elég drága is, cserébe viszont nagyon kedves mindenki, asszisztenstől az orvosig.
Bú a katonavizsgálaton sikeresen átment, legalább vele nincs gond, juhéj.
Az endo dokinéni egy idősebb hölgy, olyan szépen ékesen beszélt, hogy öröm lett volna akkor is hallgatni, ha a nukleáris erőkről tart kiselőadást, mert akármennyire nem érdekel, tőle még ezt is szívesen hallgatnám. Végre valaki megdicsért a fogyás miatt, majdnem sírva fakadtam, olyan jól esett. Tetszett, hogy nem rakott ki 10 perc alatt, hanem alaposan megvizsgált, meghallgatott, megmért, elmagyarázott dolgokat, amik összefüggését eddig nem értettem, pedig utánanyomoztam pár dolognak az utóbbi időben. Megtudtam, hogy az inzulin, amit a szervezetem nem tud hova rakni, a petefészkeimre rakódik le, képez ezáltal egy burkot, ami megakadályozza, hogy a tüszők kitörjenek, hiszen le van zárva az út. Aztán ott a várakozásuk alatt átváltoznak cisztává, mivel nem tudnak se kijutni, se felszívódni. Hát így történik ez…
Dokinéni szerint a legfőbb teendő most a türelem. Egy ciprusi kollegája azt mesélte, hogy náluk fél évig a kezelés semmi másból nem áll, csak diétából. Nem adnak semmilyen gyógyszert. Hm, hát akkor járjuk ezt az utat. Persze a Metformint továbbra is szedem, és csak akkor szükséges adagot emelni, ha megállna a fogyás.
Egyébként ma van az utolsó Norcolutos napom, 1-2 nap múlva várható a vérzés. Aztán indul a Clostyl-kúra!
