Érdekes dolog történt minap. Kolleganőkkel mentünk munka után hazafelé, köztünk az egyik kismamánk. Arról beszélgettünk, hogy ő speciel az a típus, aki ha rágondol, már teherbe is esik. Mondtam én erre (és minden rosszindulat nélkül), hogy bár többen lennének ilyenek, gondoltam itt ugye Zsuzskára. Néma csend, majd kezdték sorbavenni a következő 3-5 év kismamáit. Hát sehol se voltam.  Egyszerűen egyiküknek sem jutott eszükbe, hogy ééén gyereket is akarhatok.   Teljesen kiborított, nagyon rossul esett, hogy nem látják bennem az anyatípust. 

Mély gondolkodásba estem, hogy miért. A főnöknek másnap meséltem, próbáltam kis segítséget kérni tőle a megfejtéshez. Azt hiszem, jól megfogalmazta. Én olyan kis „hebrencs” vagyok a szemükben, sokkal komolytalanabbnak gondolnak még annál, minthogy esetleg én gyereket tervezzek. Aztán ott van az is, hogy én nem beszélek róla. Zsuzska és pár másik kolleganő is napi szinten emlegeti a babát, míg én mélyeket kussolok.

Nem hiszem, hogy ki kellene adnom ezt a kis titkomat, sőt, ha valaki rákérdez, kapásból rávágom, hogy „áá még nem, majd lesz”. Valahogy úgy vagyok vele, minek beszéljek egy még nem létező életről? Sőt, ha sikerül a projekt, akkor is saját titok marad terveim szerint 6-8-10 hétig biztosan.

Bolond vagyok???