Imádom a terhességet, imádom a gyerekemet, imádom az összes mindenséget ami ezzel az állapottal kapcsolatos. De ennek az éremnek is két oldala van.
Sokszor belém hasít a fájdalom, hogy a férjem családja részéről a mai napig senki nem gratulált a babához. Persze ő mondja, hogy amikor felmegy hozzájuk, megkérdezik (általában após, véletlen sem anyós vagy a sógornőm) hogy vagyok, de az mégsem ugyanaz, mintha nekem mondanák, mert mégiscsak én vagyok az anyja...az esküvő utáni háborút, esküszöm elfelejtenénk (na jó azt nem, de boríthatnánk rá egy vékony tüll anyagot) ha anyósék felemelnék a seggüket, és lejönnének egyszer hozzánk, beszélgetni, tisztázni, újraértelmezni dolgokat. Nem zárkóznék el. De, az a méla érdektelenség, amit az unokájuk felé és felém (de ezt már megszoktam) mutatnak, megerősít abban, hogy nem fogom túlzása vinni a gyerek hozzájuk szoktatását. Ha eljönnek meglátogatni, láthatják, ha nem, akkor a férjem biztos hogy nem fogja cipelni fel hozzájuk, mert abban a pillanatban válok. A legszebb az egészben az, hogy sógornőm, akivel szintén nem felhőtlen a viszonyunk, is babát vár, de ő áprilisra vagy május elejére. Neki biztos elhozzák a Kánaánt is, az ő gyereke a favorit, őt imádják már most. Őszintén bízom benne, hogy ez így is marad majd szülés után is, és leszakadnak az én gyerekemről. Ha 9 hónapig nem érdekli őket, utána se kell csak azért, hogy el tudják mesélni a szomszédnak ha megkérdezi, mégis milyen a kisunoka...
Rettentő megalázó volt, mikor elküldött anyós nekem egy doboz Elevitet, amiben pár szem volt csak, azzal hogy "a Móninak másmilyet kell szednie, ezt szedd be te..." Jobbat tett volna, ha küld 2 szem narancsot, vagy semmit...Vagy mikor kiderült, hogy sógornőm is terhes, azt mondta anyós:"csak egy unokát akartam, és most itt van rögtön kettő, de majd veszek ikerbabakocsit, aztán együtt tologathatják" - mikor pontosan tudja, hogy ahogy vele nem beszéltem 2,5 éve, úgy sógornőmmel sem....
Az egyetlen, amit tettek eddig az elsőszámú unokáért, a bababútor árának kifizetése, kerek 15.000 Ft. Ezt sem maguktól, merő jószívből, hanem mert konkrétan felküldtem a férjemet hozzájuk, hogy kérje el a pénzt...mert az ajánlat akkor jött, pénzünk meg nem volt rá...a benzint, ami közel ennek felébe került, az én szüleim fizették. Ahogy heti rendszerességgel ellátnak kész kajával vagy alapanyaggal, lesik a kívánságunkat, pénzben nem kifejezhető mértékben. Pedig az anyagi háttér, egy napon sem említhető a két családnál.
Nem a kézzelfogható dolgokon van a hangsúly, hanem sokkal fontosabb, ki mennyire várja a babát, mennyire örül, mennyire készül. Az enyémek nagyon (néha túlságosan is), anyósék a viselkedésük alapján egyáltalán nem.
De szokták volt mondani, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát - na anyósék tuti nem unják meg ezt az unokát, mert nem fogák sokat látni.