Az irigység.
Muszáj erről is írni, mert jelen volt mindig valamilyen formában az egész terhességem alatt. Ezek a gonoszkodások is frissiben fájnak a legjobban. A végére egész belejöttem és lepereg rólam, ha valaki betalál, de azért ne menjünk el a megtörtént bántások mellett szótlanul.
Kolleganők, akik ígértek ezerszer találkozót, hogy majd hívnak és beülünk valahova. Persze egyszer sem hívtak és egyszer sem ültünk le beszélgetni, de nem is ez a fájdalom, hanem hogy milyen átlátszóan irigyek. 
Az egyik azért, mert ő szeretne még egy gyereket a 7 éves lánya mellé, de a férje nem, így inkább ő is letagadja, de minden mozdulatában és lélegzetvételében ott van. A másik meg azért, mert egy viszonylag friss kapcsolatba akar görcsösen szülni, és nem jön a bébi. Utóbbi sokszor, nagyon sokszor hangot adott irigységének, abszolút nem feszélyezve magát: "hát kurv@ irigy vagyok rád ugye tudod??" A csúcs az volt, mikor azt mondta közönség előtt: "olyan irigy vagyok, hogy legszívesebben benyúlnék, kiszedném belőled a gyereket és átraknám magamba".
Hmm, hát...szerintem ilyet viccből SEM mond az ember. 
"Voltatok fotózáson? - Mi is elmegyünk!!!" - Menjetek, senki se mondta, hogy ne menjetek. "Megcsináltattátok az ajtót? Mi van, rátok szakadt a bank???" - Nem szakadt ránk semmi, csupán spóroltunk rá, és azért lett megcsináltatva, hogy ne jöjjön be a lépcsőházi bűz és füst meg a zajok, csakis a baba miatt. Aranyos rokon...
Aztán volt több olyan "kedveskedő" is, aki azt irigyelte, hogy kisfiú. Hát kérem, lehet próbálkozni mindenkinek, népi praktikákat és tudományos tényeket is bevetni - én nem vetettem be semmit- . Csak közben arról ne feledkezzen meg senki, hogy míg egyiknek simán megy a teherbe esés, akár 2 éven belül 2 is, a másiknak egyre is sokat kell várnia...és akkor én is még a szerencsésebbik kategóriába tartozom, hiszen vannak párok, akik 10 évet is szenvednek, mire sikerül. És van az a pont, amikor azt mondja az ember, mindegy a neme, csak legyen és egészséges legyen! 
Akkor is tudok olvasni jelekből, ha nem szólok - de a másik, aki tapintatlanul bánt, nem érzi úgy, hogy túllőtt a célon. Pl. a Facebookon elmaradó like-ok igenis megmutatnak mindent. Sosem fogom megérteni, miért kell látványosan nem örülni más örömének. Hiszen ha barátok vagyunk, akkor örülünk a másik sikerének, nem?
Ha meg esetleg szegről-végről rokonok is, akkor meg aztán pláne...
