Na az már biztos, hogy a legnagyobb lecke türelemből egy kos anyának az, ha kos gyereke születik és nap mint nap meg kell küzdeniük egymással, kompromisszumot kell kötni, mert hát az ugye még felnőtt-felnőtt között is nehéz sokszor, hát még egy gügyögő egyhónapossal!
Mert sírni és hisztizni mindenért lehet ám...azért, ha mérem vagy ha nem mérem. Ha nem szól a zene és csend van, ha túl meleg / hideg van, ha tele a pelus / ha úgy bontom ki a pelusból, hogy nincs benne semmi, ha nincs rajtam szemüveg, ha kiesik a cumi és nem kapja vissza rögtön / ha visszaadom de mégse kell, ha egyedül fekszik a nagyágyban, ha fáj a poci, ha szopizni kell de nem jön az a fránya tej olyan gyorsan, ha jön a puki / ha nem jön a puki, ha anya eltűnik a színről (mert mondjuk lassan fél napja nem evett), ha apa tűnik el a színről, ha látogatók jönnek vagy ha nem jön senki és unatkozik, ha nehezen tud elaludni és piszkálja a szemét, ha fúj a szél, ha sétálni indulunk és az anya nem elég gyorsan öltöztet, a plüss macskától mert az valamiért ijesztő neki, ha nehéz böfizni, ha ugatnak a szomszédban a kutyák, ha ringatás közben nem sétálunk vele...
Apával kezdünk rájönni, melyik része a hiszti és melyik a valódi sírás, és amit nem tudtam elképzelni, hogy majd lesz sírás, amit kibírok anélkül, hogy én is bőgve fakadjak, és de van!! 
Kétségtelen, hogy a legtöbb sírás-kiváltó ok az, hogy a ciciből nem jön olyan gyorsan (és valószínűleg olyan sok) a tejci, mint azt az úriember elképzelte. Türelmetlen és követelőző. Ha elkapja a gépszíj, és annyira beleéli magát az üvöltésbe, eltarthat 5-10 percig is, mire abbahagyja és meg bírom nyugtatni. 
Úgy tűnhet, hogy az evés és alvás kivételével az én gyerekem csak sírni tud, de azért neeem. 
Egyre többet mosolyog, de valljuk be, egyszerűbb még sírós fotót készíteni róla...És igen, sokszor elfutnék, de ettől még ugyanúgy imádom, csak ijesztő, hogy van, hogy a saját gyerekemet nem tudom megnyugtatni. És olyankor egy 5 perces zuhany is megmenti az életemet, persze ha van kéznél itthon egy Bú, aki addig figyel rá.
És akkor ami megnyugtatja: apa! Mindenek felett. Nem tudom hogy csinálja, de elég 1 percre átvennie, és a sírás abbamarad. Talán mert engem már megunt, vagy mert Bú nyugodtabb, nem tudom. Kár, hogy nincs mindig kéznél, pl.mikor a séta közepén a zsúfolt utcán elkezd teli torokból üvölteni, és az összes nép engem néz, hogy biztos verem a gyerekemet, legalábbis valami nagy gonoszságot művelhettem vele, mert csak úgy nem visít így, és én meg 100 km/órára kapcsolva hazarobogok vele a legrövidebb úton.
Nyugtató tud lenni a cumi is, ha megfelelő ütemben adom be neki, meg a kézben tartás közbeni sétálgatás, miközben ütemesen dobolok a seggén, az összebújás, a szopi (ha épp nem sztrájkol), ha táncolunk a zenére, ééés a csodatalálmány, a rezgő pi-he-nő-szék! Valamint országos cimborája, a pelenkázóhoz felragasztott Mickey egér dekorgumi - na, hozzá folyton beszél, szerintem neki panaszkodik, hogy ezek a felnőttek milyen problémásak már. Van egy kék zsiráfja, vele is elvan, nővérem szerint azért, mert mosolyra áll a plüss szája. Na ja.
